Ökoturisztika a Balaton-felvidéken

Gyakorlat a természetben

„A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel. ”Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés.
Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt.

Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola

Hazánk egyik legszebb, természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag térsége a Balaton-felvidék. E térség biológiai, geomorfológiai és kultúrtörténeti sokszínűségének bemutatásában jelentős szerepet kap a Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola, amely 2004-ben kezdte meg a működését. Ez volt a vállalat első erdei iskolája. 2010-11-ben jelentős infrastrukturális fejlesztést végeztünk.

Meglátni, megismerni, megszeretni, megvédeni

A vadbemutatók hozzájárulhatnak a környezeti neveléshez: a látogatók – kortól és nemtől függetlenül – tapasztalatokat szerezhetnek a közvetlen környezetükről, az ott élő állatokról, testközelből ismerhetik meg az életüket, viselkedésüket.

Állatbemutatóinkkal erősíthetjük az ökológiai szemléletmód kialakulását, beágyazódását, programlehetőséget kínálva növelni tudjuk a Balaton idegenforgalmi vonzerejét. E célok figyelembe vétele mellett hoztuk létre Balatonfüreden a Koloska-völgyi Vadasparkot, valamint Keszthelyen a Festetics Imre Állatparkot.

"A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel.” Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés. Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt

Erdei iskolák, Turisztika, ProgramokHírek

Itt a Kéktúrázás napja
Itt a Kéktúrázás napja 2020

Ezen a napon az Országos Kéktúra egy nap alatt történő közösségi teljesítésére invitálja a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) a természet kedvelőit. Közösen, de a felelős túrázás szabályait betartva, vigyázva egymásra és a természet kincseire.

Titokzatos erdő: a klímamentő
Titokzatos erdő: a klímamentő

A Bakonyerdő Zrt. is részese ennek az országos jelentőségű Erdők Hete (2020. 09.28. – 10.02-ig) rendezvénysorozatnak. Több helyszínen izgalmas túrák, játékos feladatok, tartalmas élményekben gazdag programok várják az érdeklődőket.

Hasznos erdei applikáció mindenkinek
Hasznos erdei applikáció mindenkinek

2020 szeptemberétől elérhető a mobiltelefonos alkalmazások áruházaiban az Országos Erdészeti Egyesület által fejlesztett terepi fahatározó alkalmazás, a Fa Book bővített, rendszerezett verziója,111 fa- és cserjefaj azonosításához nyújt a terepen segítséget.

Időszakos erdőlátogatási korlátozás a Cuhában
Időszakos erdőlátogatási korlátozás a Cuhában

Sajnálatos módon a völgyben is megjelent a kőrispusztulás, ami a magas kőris száradását, pusztulását okozza. A biztonság és a balesetek elkerülése érdekében a pusztuló, valamint a tanösvényre és a pihenőhelyekre veszélyt jelentő fák kitermelését kell elvégeznünk

Oldalak

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...