Bakonyszentlászlói Erdészet

A Bakonyszentlászlói Erdészet a Magas-Bakony észak-nyugati lejtőin és a Bakonyalján terül el változatos természeti adottságú területeken, 200-600 méter tengerszint feletti magasságban 8200 ha-on. Az Erdészet területén egyaránt előfordulnak hegyvidéki, dombvidéki és síkvidéki állományok. Területfoglalás alapján fő fafaj a cser, amit a bükk, erdeifenyő, gyertyán, akác és tölgy követ. Természetközeli erdőgazdálkodást folytatunk, aminek megfelelően 90 %-ban fokozatos felújítóvágásokkal újítjuk fel erdeinket. Évente mintegy 400 ezer csemetét ültetünk és 20 q makkot rakunk el. Éves fakitermelésünk 35 ezer nettó m3. A tűzifa jelentős részét a környékbeli kereskedőknek értékesítjük. Erdészetünk vadászterülete 6060 ha, ahol mind az öt magyarországi nagyvad megtalálható.

Közjóléti objektumaink közül legfrekventáltabb a Cuha-völgyi Kirándulóerdő és Tanösvény, ahol évente mintegy 100 ezer kiránduló fordul meg. A Cuha-völgyben halad a műemléki védettség alatt álló 11. számú vasútvonal, ami alagutakon és viadukton vezet át.

Érdemes még ellátogatni a következő helyekre is: Ördögrét, Pakucs-pihenő, Fenyőfői Ősfenyves, Hódos-éri Ciklámenes, Likas-kő, Pápalátó-kő.

Elérhetőség:
Bakonyszentlászlói Erdészet

8431 Bakonyszentlászló, Petőfi Sándor u. 5.
Tel.: +36 88/595-740
Fax: +36 88/585-740
E-mail: bszlaszlo@bakonyerdo.hu
Erdészet igazgató: Kovács Attila
mobil: +36 30/530-6101

Erdészeti térkép: 

Gazdálkodás, Érdekességek BakonyszentlászlónHírek

Karácsonyfa-vásár a Bakonyerdőnél
Karácsonyfa-vásár a Bakonyerdőnél

Frissen vágott, saját termelésű karácsonyfa eladó a Bakonyerdő Zrt.-nél.

 

20% kedvezmény dámbika vadászatra
20% kedvezmény dámbika vadászatra

Tisztelt Vadásztársak!

2017. október 1-től a Bakonyerdő Zrt. vadgazdálkodási területén az egy vendég által elejtett kettő vagy több dámbika esetén a kisebb biká(k)ra

Mától tilos az erdőkben tűzet gyújtani
Mától tilos az erdőkben tűzet gyújtani

A földművelésügyi miniszter 2017. június 20-án átmeneti időre, általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el az erdőkben.

FIGYELEMFELHÍVÁS az elmúlt napok havazása miatt
FIGYELEMFELHÍVÁS a havazás miatt

Tisztelt Erdőlátogatók!

A Bakonyerdő Zrt. kezelésében lévő hegyvidéki erdőkben az elmúlt napok havazása koronatöréseket okozott,

Oldalak

Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár
Szeptember 20-24. Hungexpo és Kincsem Park

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...