A Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. Bakonybéli Erdészete által kezelt állami erdőterületet a Magas-Bakony tájrészlet öleli fel. A Bakonybéli medencét körülvevő erdőtömb északi határát a Bécsi-árok-Kőrishegy-Kékhegy vonulata képezi, keletről a Somhegy, délről a Felső Hajag, míg nyugatról a Vörös János séd, és a Gerence-völgy övezi.
Itt található a Bakony hegység három legmagasabb pontja (Kőris-hegy 709m, Kék-hegy 661m, Nagy-Som-hegy 613m), a jellemzően ÉK-DNY-i irányú sasbérces hegyhátak közti völgyekben pedig számos időszakos, vagy állandó vízfolyás található, melyeket a hegység karsztos felépítésnek köszönhetően több bővizű forrás is táplál.
A táj erdeinek nagy részét a szubatlantikus klímának köszönhetően elegyetlen, és elegyes bükkösök teszik ki, gyakori elegyfajok a gyertyán, mezei, hegyi, korai juhar, a kislevelű hárs, magas kőris, és vadgyümölcsök. Kisebb területet foglalnak el az egykoron mesterségesen telepített tölgyesek, illetve lucfenyvesek. Az Erdészet által kezelt mintegy 6877 ha erdő 87%-a természetvédelmi oltalom alatt áll, részét képezi a Magas-Bakony tájvédelmi körzetnek, az ezekben folytatott munkákat is szoros együttműködésben végezzük a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Fertő-Hanság Nemzeti Park szakembereivel.
Az erdőgazdálkodásunk fő irányvonalát a természetközeli erdőkezelés képezi, célunk, hogy a természeti folyamatokat felhasználva az erdő hármas fukcióját (gazdasági, természetvédelmi, rekreációs) messzemenőkig biztosítsuk.
Ennek szellemében a fahasználati beavatkozásokat vegetációs időn kívül, a lehető legkíméletesebb módszerek megválasztásával végezzük; célunk a fiatal és középkorú erdők folyamatos erdőborításba való átvezetése, és az idősebb erdők időben hosszan elnyújtott szálalóvágással, természetes magtermésből való felújítása. Törekvésünk, hogy a tájnak, termőhelynek nem megfelelő fafajú erdőállományokat őshonosokkal váltsuk fel, ezen belül komoly feladatot jelent a közeljövőben lucfenyő-, valamint kocsányos tölgyes erdeink, több fafajból álló elegyes kocsánytalan tölgyessé, bükkössé való átalakítása.
Vadászati tevékenységünket is a fenti célnak vetjük alá, olyan mérvű vadállományt kialakítva, amely az erdő természetes folyamatainak működését nem akadályozza.
Bakonybél és környéke közkedvelt kirándulócélpont. Számos turistaút, és táborozó-, pihenőhely várja az erdőlátogatókat. A Gerence-völgyi kirándulóerdőnkben végzett beruházások, karbantartások az idelátogatók pihenési körülményeit igyekeznek javítani. A Bakonybél körüli erdők számos látnivalót tartogatnak, meg kell említeni a Kőris hegyi kilátót, amelyről tiszta időben gyönyörű panoráma nyílik a Kisalföldre, Balaton- felvidékre, az Alpokaljára és a Vértes vonulataira, továbbá közkedvelt úticélok az ókorból származó halomsírmezők (Halomsírok, Százhalom), Bakonyújvár romjai, a Witt-kilátó a Bakony emlékművel, valamint Gerencepuszta közelében az Odvaskői barlang is. Mindezen helyek könnyen megközelíthetőek az erdőterületet jól behálózó turistautakon. A környék erdeit, élővilágát teljes keresztmetszetben mutatja be a gerencepusztai autóspihenőből induló, Kőris-hegyet is érintő körtúra útvonal, a Boroszlán tanösvény.
A Gerence-völgyi kirándulóerdő kezelt tisztásain előzetes bejelentkezéssel sátortáborozásra is nyílik alkalom. Vadász-, ill. turistavendégeinket a huszárokelőpusztai vadász és üdülőházunkban tudjuk vendégül látni.
Elérhetőség:
Bakonybéli Erdészet
8427 Bakonybél, Szent Gellért tér 7.
Tel.: +36 88/595-100
Fax: +36 88/461-012
E-mail: bakonybel@bakonyerdo.hu
Erdészet igazgató: Kovács Attila
mobil: +36 30/530-6101
Erdészeti térkép:
Gazdálkodás, Érdekességek BakonybélbenHírek
Rendkívüli akció keretén belül lehet kedvezményes áron, egyenesen tőlünk tűzifához hozzájutni... Válaszd a megbízható partnert! Gondoskodj tüzelődről és vásárold meg erdészeteinknél most kedvezményes áron.
A Bakonyerdő Zrt. által kezelt erdőkben szeptember 1-30-a között zajlik a gímszarvasok násza. Ebben az időszakban különösen fontos az erdő és a vad nyugalma, így ezt erdészeti munkáink során mi magunk is figyelembe vesszük. Kérjük legyen ebben segítségünkre azzal, hogy szeptemberben és októberben csak 9-16 óra közötti időszakra tervezi túráit, erdőjárását!
Magyarország erdeiben számos helyen fokozott tűzveszély alakult ki a csapadékmentes időjárásnak köszönhetően. Azonban a változó időjárás gyorsan módosítja térben és időben az erdőtűz kockázatot, ezért a jogalkotó a nemzetközi jó gyakorlat figyelembevételével egy rugalmasabb tűzgyújtási tilalom rendszer kialakítása mellett döntött.
A Bakonyerdő Zrt. felhívja a természetjárók figyelmét, hogy a Bakonybéli Erdészet, Bakonybél és Pénzesgyőr település között található az alábbi térképen jelzett erdőterületen fakitermelési tevékenység folytat az elkövetkezendő hetekben.
Oldalak
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »