Ökoturisztika a Balaton-felvidéken

Gyakorlat a természetben

„A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel. ”Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés.
Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt.

Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola

NYITVA TARTÁS: Erdei iskolánk a négy évszakot átölelve, egész évben várja a kalandra, nyugalomra, tiszta levegőre, a természet szépségeire és különleges élményekre vágyó látogatóit.

SZOLGÁLTATÁS:
Hazánk egyik legszebb, természeti, geológiai és kultúrtörténeti értékekben gazdag térsége a Balaton-felvidék. E térség sokszínűségének bemutatásában jelentős szerepet kap a Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola.

Meglátni, megismerni, megszeretni, megvédeni

A vadbemutatók hozzájárulhatnak a környezeti neveléshez: a látogatók – kortól és nemtől függetlenül – tapasztalatokat szerezhetnek a közvetlen környezetükről, az ott élő állatokról, testközelből ismerhetik meg az életüket, viselkedésüket.

Állatbemutatóinkkal erősíthetjük az ökológiai szemléletmód kialakulását, beágyazódását, programlehetőséget kínálva növelni tudjuk a Balaton idegenforgalmi vonzerejét. E célok figyelembe vétele mellett hoztuk létre Balatonfüreden a Koloska-völgyi Vadasparkot, valamint Keszthelyen a Festetics Imre Állatparkot.

"A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel.” Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés. Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt

Festetics Imre Állatpark

A Keszthelyen található 4,2 hektáros Festetics Imre Állatpark 2012. tavaszán nyitotta meg a kapuit, ahol manapság már ritkaságszámba menő magyar állatfajokat, valamint különféle vadfajokat mutatunk be.
Láthatók itt őshonos szarvasmarhafajták, juhfajták, lófajták, sertésfajták, nemesített magyar kecske, magyar szamár, magyar tyúkfélék, pulykafélék, víziszárnyasok, magyar fodros tollú lúd, gyöngytyúk, kutyafajták. A hazai vadfajok közül például gímszarvassal, őzzel, dámvaddal, vaddisznóval, fácánnal, valamint fogolylyal találkozhatnak az érdeklődők.

Oldalak

Erdei iskolák, Turisztika, ProgramokHírek

Töltse le a Betyárvilág túra alkalmazásunkat!
Töltse le a Betyárvilág túra alkalmazásunkat!

Megjelent a Bakonyerdő Zrt. első mobil applikációja. Ezzel az alkalmazással betekintést lehet nyerni a betyár helyszínek történetébe egy offline GPS alapú navigációs túrán keresztül.

Ha nyár, akkor erdei vándortábor!

Több mint 11 ezer diák és tanár indul útnak ezen a nyáron 19 különböző erdei, vízi és kerékpáros vándortábor-útvonalon. A harmadik éve futó program célja, hogy a természetjárást a felsőtagozatos és középiskolás diákokkal megszerettesse, ugyanakkor a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos szemléletformálásra is.

Áradás a Cuha-völgyben
Áradás a Cuha-völgyben

Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, túrázókat, hogy a Bakonyszentlászlói Erdészet területén található Cuha-völgyben – az elmúlt hetek esőzései következtében megáradt patak miatt – a közlekedés balesetveszélyessé vált.

Frissítés 2019 június 7-én: Az áradás levonult!

VII. Balatoni Csillagösvény missziós körút
VII. Balatoni Csillagösvény missziós körút

A Koloska-völgy fog otthont adni a VII. Balatoni Csillagösvény Missziós Körút egyik állomásának, ahol Böjta Csaba ferences szerzetes celebrál 2019. július 11-én szentmisét a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar és dévai gyerekek közreműködésével.

Oldalak

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...