Az erdő a belvárosba költözik

Az erdő a belvárosba költözik

Az állami erdőgazdaságok szeptember 8-9. között Budapest szívében, a Szabadság téren mutatják be a vadregényes magyar erdők értékeit és az erdészek izgalmas munkáját. A kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló ismeretterjesztő programokat és interaktív bemutatókat többek között a magyar népi hagyományokból is merítő zenés színpadi produkciók (pl. Rutkai Bori Banda, Kiskalász zenekar, Első Pesti Rackák Ferenczi Györggyel, Góbé zenekar), valamint bábszínház és Állatijó Bemutató is színesíti. A rendezvény látogatása és a programokon való részvétel ingyenes!

A tavaly nagy sikerrel zárult Erdővarázs Családi Nap után az állami erdőgazdaságok idén másodszorra is kiköltöznek a budapesti Szabadság térre, hogy a tavalyinál is több, immár 15 tematikus sátorban mutassák be a hazai erdők titkait és a magyar erdészek mindennapi munkájának sokféle vetületét. Magyarországon több évszázados hagyományra tekint vissza a fenntartható erdőgazdálkodás, amelynek eredményeként az első világháborút követő 10 százalékról mára a 20 százalékot is meghaladó arányúra nőtt hazánkban az erdővel borított területek nagysága.

Tematikus sátrak, amelyekben a rendezvény ideje alatt közelebbről is meg lehet ismerkedni a magyar erdészek munkájával és a magyar erdők kincsestárával:

  1. FÁTÓL Z-IG – Ebben a sátorban izgalmas részleteket tudhatunk meg a fa második életének ezerféle alakjáról, és a fák hasznosságáról
  2. ÉLMÉNYERDŐ – Az erdei iskolák tematikus sátra, ahol azt mutatják be, miképp válik az erdőben élménnyé a tanulás
  3. ERDEI KINCSESTÁR – Vadgyümölcsök, gombászás, erdei méhészet és gyógynövények tárják ki a magyar erdők kincsestárának kapuit
  4. MUNKÁRA FEL! – Vajon hányan tudják, milyen jelentős szerepet játszanak a magyar erdők a kisvállalkozások életében és a vidéki munkahelyteremtésben?
  5. VIGYÁZZ RÁM! – Az erdők fontos tényezők a klímaváltozással járó változásokhoz történő tudatos alkalmazkodásban, az erdészek pedig nem gazdálkodnak velük, hanem gondozzák és védik őket
  6. VIGYÁZZ A TŰZZEL! – Csak Te segíthetsz abban, hogy megelőzzük hazánkban a pusztító erdőtüzeket!
  7. NAGYON VADON – A hazai erdők állatfaj-gazdagságával és a városokban élő állatokkal ismerkedünk
  8. ERDÉSZ-HÁZ - Turistaházak, szálláshelyek, vendéglátás az állami erdőkben
  9. VADKALAND – Vadgazdálkodás, erdő és vad kapcsolata
  10. BAKANCSLISTA - Országos Kékkör, bakancsos, kerékpáros és lovas turizmus
  11. ÖRÖKERDŐ – A fenntartható állami erdőgazdálkodás, amely felkészíti a magyar erdőket a klímaváltozásra és megerősíti természeti jövőképünket
  12. ZAKATOLÓ – Sokunk kedvencei, az erdei kisvasutak is kizakatolnak a Szabadság térre
  13. EHETŐ-ERDŐ – Vadhúsok, szörpök, fűszerek, lekvárok és még megannyi finomság, amit mind-mind a hazai erdők nyújtanak
  14. ERDÉSZ LESZEK! – Az erdészek bemutatják, munkájukkal hogyan szolgálják a közjót, hogyan terveznek 100-150 évre előre, hogyan kezelik az erdőt a csemetétől a famatuzsálemig
  15. TÚRÁZNI MENTEM! – Az idén újra indult, szervezett hazai Erdei Vándortábor program részletei, kínálata és élményei

A Szabadság téren ezen túl népi játékokkal, kézműves foglalkozással, erdészeti gépbemutatóval, valamint a rendezvény ideje alatt folyamatosan nyitva tartó büfével is várják az érdeklődőket. Ökoiskolák számára továbbá mindkét napon szervezett erdei iskolai foglalkozások lesznek, amelyre augusztus 31-ig lehet előzetesen jelentkezni a rendezvény honlapján.

Zenei kínálat

A sokszínű ismeretterjesztő programok és interaktív bemutatók, foglalkozások kiegészítéseként a tavalyinál is gazdagabb koncertkínálat várja a látogatókat: a Budapest Bárból és a Specko Jednóból is ismert Rutkai Bori saját zenekarával, a Rutkai Bori Bandával érkezik, a szájharmonika virtuóz Ferenczi György az Első Pesti Rackákkal ad lendületes koncertet, a Góbé zenekar pedig fiatalos energiájával ad újabb löketet a magyar népzenének.

A gyermekeket még a Csörömpölők és a Kiskalász zenekar koncertjei, valamint utca- és bábszínház is várja, a Budakeszi Vadaspark pedig exkluzív Állatijó Bemutatóval lepi meg az érdeklődőket.  

A programokról részletesebben a 2017. szeptember 8-9-én megrendezett II. Erdővarázs Családi Nap honlapján és az esemény Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

Kategória: 

Címkék: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...