Pápa

Megújult a Bakony egyik rejtett gyöngyszeme

A Magyar Természetjáró Szövetség által vezetett közös konzorcium részeként valósult meg, a magyarpolányi Ödön-forrás melletti épület rekonstrukciója, az egykoron itt álló rönkház korabeli fényképe alapján. A természetjárók számára felújított épület rekonstrukciójának egyik fontos célja volt, az értékmegőrzés.

Több tízezer fával gyarapszik Pápa

Erdeink jelenleg 5 millió tonna szén-dioxidot kötnek meg évente, és az erdőgazdálkodás az egyetlen olyan hazai ágazat, amely több szenet nyel el, mint amennyit kibocsát. A cél az, hogy az erdők telepítésével ezt a szénelnyelő kapacitást tovább növeljék. Kiemelt cél továbbá a jelenlegi erdők egészségi állapotának javítása is. Az Agrárminisztérium őszi népszerűsítő faültetések utolsó állomásaikhoz érkeztek.

Kutyafogathajtó verseny Magyarpolányban

A hétvégén érdemes ellátogatni Magyarpolányba, ahol 17 ország versenyzői állnak rajthoz a FISTC Kutyafogathajtó Európa-bajnokságon. A verseny 2019. november 8-10. között lesz megtartva a Veszprém megyei településen.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Pápa csatornájára

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...