Ökoturisztika a Balaton-felvidéken

Gyakorlat a természetben

„A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel. ”Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés.
Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt.

Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola

Hazánk egyik legszebb, természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag térsége a Balaton-felvidék. E térség biológiai, geomorfológiai és kultúrtörténeti sokszínűségének bemutatásában jelentős szerepet kap a Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola, amely 2004-ben kezdte meg a működését. Ez volt a vállalat első erdei iskolája. 2010-11-ben jelentős infrastrukturális fejlesztést végeztünk.

Meglátni, megismerni, megszeretni, megvédeni

A vadbemutatók hozzájárulhatnak a környezeti neveléshez: a látogatók – kortól és nemtől függetlenül – tapasztalatokat szerezhetnek a közvetlen környezetükről, az ott élő állatokról, testközelből ismerhetik meg az életüket, viselkedésüket.

Állatbemutatóinkkal erősíthetjük az ökológiai szemléletmód kialakulását, beágyazódását, programlehetőséget kínálva növelni tudjuk a Balaton idegenforgalmi vonzerejét. E célok figyelembe vétele mellett hoztuk létre Balatonfüreden a Koloska-völgyi Vadasparkot, valamint Keszthelyen a Festetics Imre Állatparkot.

"A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel.” Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés. Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt

Erdei iskolák, Turisztika, ProgramokHírek

Pápa Öreghegyi Kilátó átadása
Új kilátó Pápán

Pápa város Önkormányzatával már régóta terveztük egy kilátó készítését a Hagyományok Hegyén. A jogerős építési engedély 2014.

Hubertlaki ház
Országos Kéktúra rekonstrukció

Az OKK Közép-dunántúli régió Balatoni Kiemelt Üdülőkörzetét érintő gyalogos túranyomvonala teljeskörűen helyreállításra került a „Az Országos Kékkör (OK) Közép-Dunántúli BKÜ Régiót érintő nyomvonalának és attrakcióinak multifunkciós fejlesztése, a

Erdők Nemzetközi Napja és a Víz Világnapja a Bakonyi Kisbetyárban
Erdők Nemzetközi Napja és a Víz Világnapja a Bakonyi Kisbetyárban

A nagy létszámmal történő jelentkezés miatt két napos program kerekedett a jeles napok alkalmából. A napsütéses szép időnek köszönhetően vidáman teltek a napok a gyerekek társaságában.

„Megújult” a Cuha-völgyi kirándulóerdő

Befejeződtek a kivitelezési munkák a Bakonyerdő Zrt., Bakonyszentlászlói Erdészete területén található, a Magas-Bakony talán legkedveltebb kirándulóhelyén.

Oldalak

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...