Keszthely az elmúlt idõszakban óriásit fejlõdött, parti és belvárosi beruházásaink sikert arattak. Ennek szerves része lehet ez az állatpark, ahova óvodáscsoportok, általános iskolások szívesen és szeretettel jönnek.
Gyakorlat a természetben
„A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel. ”Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés.
Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt.
Meglátni, megismerni, megszeretni, megvédeni
A vadbemutatók hozzájárulhatnak a környezeti neveléshez: a látogatók – kortól és nemtől függetlenül – tapasztalatokat szerezhetnek a közvetlen környezetükről, az ott élő állatokról, testközelből ismerhetik meg az életüket, viselkedésüket.
Állatbemutatóinkkal erősíthetjük az ökológiai szemléletmód kialakulását, beágyazódását, programlehetőséget kínálva növelni tudjuk a Balaton idegenforgalmi vonzerejét. E célok figyelembe vétele mellett hoztuk létre Balatonfüreden a Koloska-völgyi Vadasparkot, valamint Keszthelyen a Festetics Imre Állatparkot.
"A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel.” Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés. Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt
Erdei iskolák, Turisztika, ProgramokHírek
Az elmúlt 20 év alatt a Keszthelyi-hegység népszerű kilátója, a Festetics-kilátó fa tartószerkezetének állapota nagymértékben leromlott, ezért szükségessé vált a felújítása. A Magyar Turisztikai Ügynökség által vezetett közös konzorcium részeként megtörténtek a kilátó statikai, megerősítő munkálatai, így újra biztonsággal használhatják a kirándulók.
A Magyar Természetjáró Szövetség által vezetett közös konzorcium részeként valósult meg, a magyarpolányi Ödön-forrás melletti épület rekonstrukciója, az egykoron itt álló rönkház korabeli fényképe alapján. A természetjárók számára felújított épület rekonstrukciójának egyik fontos célja volt, az értékmegőrzés.
A Fedezd fel az örökséged online erdőismereti vetélkedő középpontjában 2022-ben az emberáll. Az ember és benne az erdő. Szívében, lelkében, múltjában, jelenében. Felfedezzük milyen történelmi események, mondák, legendák zajlottak a Kárpát-medence erdeiben, hogyan babonázta, majd ihlette meg az erdő íróinkat, költőinket, zeneszerzőinket, festőinket, milyen különleges kulturális, spirituális szálak szővik át a képzőművészet és a történelem erdejét.
2022-ben harmadával bővülhet a vándortáborokban résztvevők száma, és megvalósult egy régi terv is, hiszen két kerékpáros vándortábor útvonalat szerveznek Erdélyben. Nyáron 882 turnusban több mint 20 ezren indulhatnak gyalogosan, kenuval, biciklivel vagy zarándokolva vándortáborozni.