Túl értékes ahhoz, hogy elveszítsük!

Túl értékes ahhoz, hogy elveszítsük!

Az erdők és a biodiverzitás 2020-ban az Erdők Nemzetközi Napja témaköre


Az ENSZ Közgyűlésének döntése alapján 2013-tól minden év március 21-e az Erdők Nemzetközi Napja. Ezen a napon szerte a világban az erdők és fák állnak a társadalmi közfigyelem fókuszában. Ebben az évben a FAO által kijelölt központi témakör az Erdők és a biodiverzitás, míg a világnap mottója: Túl értékes ahhoz, hogy elveszítsük!”.

Erdeink a szárazföldi élet 80%-nak adnak otthont, tele élőlények bámulatos sokféleségével, nagyokkal és csöppnyiekkel.

Néhányukat jól ismerjük, míg másokon meglepődünk. De még a legapróbbaknak is kulcsszerep jut, keményen dolgoznak az élet fenntartásán, segítve a fák és más növények fejlődését. Néha észre sem vesszük, hogy ők az élet körforgásának hősei.

Erdeink fenntartása, gyarapítása és védelme az egész társadalom érdeke.

Az erdei ökoszisztémák stabilitását és természetvédelmi értékét alapvetően meghatározza a biológiai sokféleség, melynek természetközeli erdőművelési módszerekkel történő megőrzése vagy növelése az erdőgazdálkodás feladata. Az erdei haszonvételek gyakorlása során törekednünk kell az olyan módszerek alkalmazására, amelyek biztosítják, hogy az erdő megőrizze természetességet, felújuló képességét, életképességét, továbbá megfeleljen a társadalmi igényekkel összhangban lévő védelmi, közjóléti és gazdasági követelményeknek.

Média: 

Az Erdők Nemzetközi Napja 2020: Erdők és a biodiverzitás

Kategória: 

Címkék: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...