KÖZLEMÉNY a tihanyi kilátóval kapcsolatban

KÖZLEMÉNY a tihanyi kilátóval kapcsolatban

A Bakonyerdő Zrt. a tihanyi Őrtorony kilátó helyzetével kapcsolatban az alábbi közleményt adja ki:

A Bakonyerdő Zrt. közjóléti fejlesztéseinek keretein belül, Tihany Község Önkormányzatával szoros együttműködésben, építtette meg a tihanyi Apáti-hegyen az Őrtorony kilátót.
A kilátó építése civil kezdeményezésként merült fel, legutóbb a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület részéről, melyet Tihany Község Önkormányzata és a Bakonyerdő Zrt. karolt fel.

A kilátó építési helyének kiválasztása és kialakítása a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságával közösen történt. Külön hangsúlyozzuk, hogy

az építkezés jogerős építési engedély birtokában kezdődött meg.

A kilátó a tervek szerint megépült-, biztonságos, a legmodernebb elvárásoknak megfelelő, az építménnyel kapcsolatban semmilyen műszaki probléma nem merült fel.

A jogerős építési engedély ellen nyújtott be kifogást egy helyi civil szervezet (Sajkodért Egyesület), melynek kapcsán az építésügyi hatóság új engedélyeztetési eljárást rendelt el. Ennek okán az újraindított eljárás befejezéséig, vagy az ideiglenes használatba vételi engedély megszerzéséig a kilátó nem látogatható. A kilátó az új jogerős engedélyek birtokában ismét látogatható lesz. A Bakonyerdő Zrt. minden rendelkezésére álló jogi lehetőséget megragad, hogy a balatoni tájban gyönyörködni kívánó kirándulók minél hamarabb újra birtokba vehessék ezt a közjóléti építményt is.

Térkép: 

Kategória: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...