Ismerkedés az erdei életközösséggel

Ismerkedés az erdei életközösséggel

Óvodások és iskolások

ismerkedtek az erdei életközösséggel

"Az I. Erdők Hete 1997-ben a „Tegyünk együtt többet erdeinkért!” felhívással fordult az erdőben dolgozó erdészekhez és az erdőt kedvelő támogatókhoz. Az akció célja volt, hogy megértessük, nem az erdésztől kell félteni az erdőt, mert az erdész az erdő gondozója."

2021. október 4-e és október 10-e között zajlott az Erdők Hete.  Az Erdők Hete 1997-ben, az Országos Erdészeti Egyesület által 25 éve indított rendezvénysorozat, amelynek célja, hogy erdeinket, a fenntartható erdőgazdálkodást az erdészek értő módon mutassák be a nagyközönség számára. Az események az erdészeti erdei iskolák hálózatára és oktatási programjára épülnek.

Az idei a XXV. Erdők Hete, amelynek témája az „Erdők és erdészek”. Fő gondolat a fenntartható erdőgazdálkodás vagy még inkább: az erdő gondozása, fenntartása, gyarapítása, mint fenntartható gazdálkodási forma.

Ennek a fenti gondolatnak a szellemében 2021-ben is erdészeti programmal várták a Bakonyerdő Zrt. erdei iskolái a természetkedvelő óvodásokat, iskolásokat és kisérőiket.

A Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskolában és a Bakonyi Kisbetyár Erdészeti Erdei Iskolába a téma iránt fogékony gyermekek és pedagógusok az erdőben tett kisebb-nagyobb tanösvénytúrákon ismerkedtek az erdei életközöséggel, erdők rejtett értékeivel, a térképek világával és volt, ahol még vadnyom olvasásra, fűben hempergésre is jutott idő.

Köszönjük a látogatást!

Minden év 40. hete az Erdők Hete programsorozat időszaka, amikor is ismét szeretettel várunk minden kíváncsi felfedezőt erdeink világában.

Kategória: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...