Cikkpályázat fiatal szerzőknek

Cikkpályázat fiatal szerzőknek

Cikkpályázatot hirdet az Erdészeti Lapok Szerkesztősége - Felhívás!

Az Országos Erdészeti Egyesület és az Erdészeti Lapok Szerkesztőbizottsága több fiatal szerzőt kíván megnyerni a Lapokban való publikálásra - az erdész szakmából és azon kívülről is. Ezért szakcikk-pályázatot hirdet a tágabban értelmezett erdészettudomány, az erdőgazdálkodási gyakorlat, illetve az erdőhöz köthető biológiai, ökológiai és műszaki tudományterületek művelői körében.

A szaktudás, a sikerek, akár a kudarcok tanulságainak közzététele szakmánk fejlődésének a motorja. Ezt a küldetést szolgálta az Erdészeti Lapok az alapítása óta, és kiemelt feladatának tekinti ezután is. Jövőbeli kollégáink azokból a tapasztalatokból nyerhetnek muníciót, amit a jelenkor szakemberei papírra vetnek. Ahogyan régen, ma is szükség van olyanokra, akik veszik a fáradságot, hogy leírják és a széles közönséggel megosszák a tudásukat. 

Közlésre érdemes írások nem csak több évtizedes szakmai pályafutást követően születhetnek! A fiatal szakemberek még be nem csontosodott szemlélete sok esetben kifejezetten pozitív és előremutató lehet. Nem is beszélve arról, hogy már fiatal korban kialakulhat az írásos szakmai közlések iránti egészséges ambíció.

A szaklapokban való publikálást nem lehet elég korán elkezdeni. Az OEE és az Erdészeti Lapok Szerkesztőbizottsága minél több fiatal szerzőt kíván megnyerni a Lapokban való megjelenésre - az erdész szakmából és a kapcsolódó társtudományokból is.

Egyúttal kifejezett célunk az Egyesület tevékenységének népszerűsítése, ismertségének növelése a fiatal generációk körében, és ezzel a fiatal szakemberek és az OEE közötti kapcsolat fejlesztése. - olvasható az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) honlapján.

Részletes információk:

www.oee.hu/hirek/egyesuleti-hirek/cikkpalyazat-fiatal-szakember-erdeszeti-lapok

Kategória: 

Címkék: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...