Zöldebb települések

Zöldebb települések

Zöldebb települések, lezárult a Településfásítás őszi ültetési időszaka

Tizennégyezer sorfát ültettek el idén ősszel a Településfásítási Programban.

Az Agrárminisztérium által meghirdetett Településfásítási Program őszi ültetési időszaka alatt 19 megyében, összesen 514 településen 14 ezer sorfa elültetésére került sor. A program két ütemében 2020-2022 összesen 36 ezer sorfát helyeznek földbe 1350 településen, összesen 1,5 milliárd forint támogatásból.

A Bakonyerdő Zrt. erdészei, mint az Országos Erdészeti Egyesület tagjai, szakmai koordinátorként, 40 településen segédkeztek a sorfák elültetésében. Társaságunk gazdálkodási területén hat Zala megyei (Sármellék, Balatongyörök, Vállus, Cserszegtomaj, Várvölgy, Nagygörbő), egy Győr-Moson-Sopron megyei (Veszprémvarsány) és 33 Veszprém megyei település pályázott sikeresen a programban. Az elültetett 1042 db sorfát, leggyakrabban utcák zöldítésére, játszóterek, sportpályák árnyékolására, iskola-, óvodaudvarok, közösségi terek szépítésére használták fel. Több esetben a települések közösségi esemény keretében ültették el a fákat, bevonva ezzel a fiatalokat is, így a program a környezeti nevelési hatását is kifejthette.

A 10 ezer lélekszám alatti falvak minimum 10, maximum 30 fát igényelhettek, összesen 19 féle fafajból (kőrisek, hársak, tölgy, eperfa, díszalma- és körte, platán, stb.). A sorfákat a KEFAG Zrt. biztosította, melyek elültetéséhez ültetési csomagot is adott.  A fa mellé támasztókaró, takarómulcs, törzsvédő háló, kötözőmadzag és településenként egy madárodú is érkezett, mely azt hivatott szimbolizálni, hogy aki fát ültet, az egyben a hozzá kötődő élőlények számára élőhelyet is biztosít.

Az országos szintű program lebonyolításában mind a

22 hazai erdőgazdaság közreműködött.

A legtöbb településen segédkező erdőgazdaság a Szombathelyi Erdészeti Zrt. (49 település), a Mecsekerdő Zrt. (43 település) az Északerdő Zrt. (41 település), a Bakonyerdő Zrt. (40 település) és a KAEG Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. (40 település) volt.

Az országfásítás részeként az Agrárminisztérium 2020-ban hirdette meg a Településfásítási Programot, a 10 ezer fő alatti települések számára, amelynek célja a települések zöldítése és a Vidékfejlesztési Program népszerűsítése. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által támogatott program első ütemének sikerét látva az Agrárminisztérium a 2021 ősz-2022 tavaszi időszakra megduplázott keretösszeggel hirdette meg a program második ütemét. A második ütem őszi ültetéseinek lezárása után, tavasszal folytatódik a munka és újabb települések zöldülnek, szépülnek tovább.

Kategória: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...