Közösségi karácsonyfák

Közösségi karácsonyfák

A Bakonyerdő Zrt. idén is követi a korábbi évek hagyományát és az ünnep közeledtével számos település, önkormányzat, intézmény részére adományoz fenyőfát. A tavalyi évhez hasonlóan idén

Keszthely város 11 méter magas karácsonyfája

Erdőgazdaságunk felajánlásaként, közösségi összefogással érkezett meg a város Fő terére.

Közel kétszáz karácsonyfát ajándékozott Társaságunk közintézményeknek, iskoláknak, szociális intézményeknek, önkormányzatoknak, civil szervezeteknek – a Farkasgyepűi Tüdőgyógyintézetnek, immár egy évtizede a Magyar Honvédség, Budapesti Helyőrség Szociális Alapítványának - templomoknak és plébániáknak.

Célunk, hogy a közösségek számára eljuttatott, közösen feldíszített fenyőfák legyenek az ünnep díszei, ahol kicsik és nagyok meghitt, kíváncsi várakozással készülhetnek a szeretet ünnepére.

A Bakonyerdő Zrt. a fenyőfákat nem az erdőből vágja ki, hanem az erre a célra létesített és szakszerűen gondozott karácsonyfa-telepekről szállítja az érintetteknek, illetve az átvételi helyszínére.

Az idei évben lakossági értékesítésre és kiseladási tételben (min. 30 db) kínált Társaságunk frissen vágott, saját termelésű fenyőfát, valamint tisztításból, befejezett ápolásból kikerülő fenyőkből származó zöldgallyat. Kicsivel korábban, november hónapban a Hallottak napja, Mindenszentek ünnepe környékén a koszorúkötőknek és virágárusoknak értékesítünk tobozt és díszítőgallyat, ami szintén az örökzöld fenyőktől származnak.

Kategória: 

Címkék: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...