A faültetés a jövőbe vetett bizalom kifejeződése

A faültetés a jövőbe vetett bizalom kifejeződése

A faültetés hagyományosan a jövőbe vetett bizalom kifejeződése,

“mi is fákat ültetünk, mert mindannyian bízunk a jövőben!”

– hangoztatta az agrárminiszter Kecskeméten.

Azt követően, hogy a KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészetben, a Városfa szakmai program keretében óvodás gyerekek kiválasztották az elültetni tervezett facsemetéket, Nagy István rendkívül fontosnak nevezte Magyarország életében a

“teremtett világunk” megóvását.

A természetvédelemről, a klímaváltozás elleni küzdelemről nem elég beszélni, aktívan cselekednünk kell – hívta fel a figyelmet.

Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere (Fidesz-KDNP), Bács-Kiskun megye 2-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje elmondta: Kecskeméten az óvodák környékére, udvarára ültetik a kiválasztott fákat. A gyerekek által kiválasztott, majd később általuk gondozott fák segítik a szemléletformálásukat, és a remények szerint így a gyerekek olyan felnőttekké válnak, akik számára a természeti környezet megóvása érték lesz.

Nagy István közölte, hogy világszinten is jelentősnek számító erdőtelepítési munka indult Magyarországon és tart napjainkig, aminek az utóbbi években a 2019-ben meghirdetett Országfásítási Programmal adott új lendületet az agrártárca. A program hosszú távú célja, hogy 27 százalékra nőjön hazánk fával borított területe – emelte ki Nagy István, hozzátéve: ez az utóbbi száz év legnagyobb fásítási programja Magyarországon. Az agrárminiszter az erdőterület növelése mellett a települések zöldítését is fontos feladatnak nevezte, ezért az Agrárminisztérium 2020-ban elindította a Településfásítási Programot is. A program során több mint 1300 településen már több mint 36 ezer fát ültettek el – számolt be. Örömtelinek és példamutatónak nevezte, hogy a Mol Új Európa Alapítványa és a Megyei Jogú Városok Szövetsége is csatlakozott ehhez a mindenki számára nyitott kezdeményezéshez. Vállalásuk első eleme, hogy ne csak a tízezernél kevesebb lakosú településeken ültessenek fákat, hanem a tízezernél nagyobb lélekszámú településeken is – közölte. Az Agrárminisztérium, az állami erdőgazdaságok és az erdészeti szakmai szervezetek partnerek a Mol zöldítési céljainak megvalósításában – mondta.

Kiemelte: a fásítási program során 7000 sorfát ültetnek el még idén a tízezer és annál nagyobb lakosú településeken. Elmondta: a programban településenként harminc-hetven fát terveznek ültetni. Ehhez szakembereket, eszközöket biztosítanak, hogy a lehető legjobb minőségben történjen az ültetés – mondta.

Szeberényi Gyula Tamás fontosnak nevezte a zöldítési célok mellett azokat a közösségi programokat is, amelyek során a települések elültetik és fenntartják ezeket a fákat. Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy “komoly” fásítási programot indítottak a városban. Az elmúlt években 2500 fát ültettek a településen, a Velünk zöldül Kecskemét! programban 30 ezer facsemete ültetését készítik elő – számolt be. Hozzátette: egy összetett programról van szó, megváltoztatták a véderdők gazdálkodásának metodikáját, a közterületekre ültetni tervezett fák rangsorolását és gondozását is. Kiemelte: örömmel csatlakoztak a Városfa szakmai programhoz, amelynek része a szemléletformálás is.

Miklósa Erika, a Mol Új Európa Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: az idén elültetni tervezett 7000 fából tavasszal 500 fát, később 6500 fát fognak elültetni országszerte elsősorban megyeszékhelyeken, megyei jogú városokban és Esztergomban. Kecskeméten harminc fát választottak ki kedden az óvodás gyerekek. A fák kiválasztásán jelen volt Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke is.

A gyerekek a KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészetben platán és pusztaszil facsemetéket választottak ki ültetésre.

Média: 

Neked zöldül: Kecskeméten indult el az országos VárosFa program / Kecskeméti Televízió /

Kategória: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...