Veszprém megyei hivatásos vadászok versenye

Veszprém megyei hivatásos vadászok versenye

A Veszprém megyei hivatásos vadászok éves szakmai versenye 2022. június 9-én került megrendezésre a Bakonyerdő Zrt. Természet Háza Látogatóközpontjában Gyenesdiáson.

A megnyitón Váradi József, a Bakonyerdő Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi főmérnöke, valamint Pap Gyula az OMVK Veszprém Megyei Területi Szervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Korn Ignác hivatásos vadász alelnök ismertette a verseny menetét.

A Veszprém Megyei Vadászkamara által szervezett megmérettetésen a megyében gazdálkodó állami erdőgazdaságok és vadásztársasgok hivatásos vadászai vettek részt. A verseny során megoldandó elméleti és gyakorlati feladatok a hivatásos vadász szakmai tevékenységének valamennyi szegmensét érintették. Elsőként egy száz kérdésből álló tesztet kellet kitölteniük a versenyzőknek, melyben a vadászati kultúra, vadászetika és vadászhagyományok terén szerzett jártasságuk mellett szakmai elméleti ismereteikről adtak számot. Ezt követően interaktív feladatok megoldására, majd korong- és futóvadlövészetre került sor. A lövészet a BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub munkatársainak irányításával a gyenesdiási lőtéren került lebonyolításra. A verseny terepi trófeabírálattal zárult, mely során erdei környezetbe kihelyezett nagyvad trófeákat kellet keresőtávcső használatával megítélni a résztvevőknek.

A rendezvény tapasztalatait a jó hangulatban elfogyasztott ebéd során beszélhették meg a versenyzők és a szervezők.

A szoros verseny összesített eredménye alapján:

  1. helyezést Gyimóthy Róbert (Döbrönte-Szarvaskő Vt.), 
  2. helyezést Rózsahegyi Bence (Verga Zrt. Zirci Erdészet),
  3. helyezést Hüll László (Bakonyerdő Zrt. Bakonybéli Erdészet) érte el.

A részfeladatok kiemelkedő teljesítéséért különdíjat kaptak:

  • Bata István (Marcal-Bitvaközi Vt.), 
  • Gyimóthy Róbert (Döbrönte-Szarvaskő Vt.),
  • Hüll László (Bakonyerdő Zrt. Bakonybéli Erdészet)
  • Pauer Lajos (Bakonyerdő Zrt. Balatonfüredi Erdészet).

A különdíjakat a sümegi Lutra Vadászbolt, valamint a Bakonyerdő Zrt. Természet Háza Látogatóközpontja ajánlotta fel.

Kategória: 

Címkék: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...