Biztonságosan az erdőben

Biztonságosan az erdőben

A kirándulások során is be kell tartani a járványhelyzetben érvényes szabályokat,

hogy a magyar erdők továbbra is biztonságos kikapcsolódási lehetőséget kínálhassanak mindenkinek – mondta a húsvéti szünet előtti videóüzenetében Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár.

Az állami erdőkben több mint 11 ezer kilométernyi jelzett turistaút-hálózatot használhatnak a kirándulók. Emellett mintegy 1200 kilométer kerékpározásra és közel 400 kilométer lovaglásra kijelölt erdei út várja a kikapcsolódási lehetőséget keresőket. A járvány ideje alatt az erdők látogatottsága nagyon megemelkedett, ami természetes, hiszen az erdők egészséges kikapcsolódási helyszínt jelentenek. Országosan 25-30%-kal többen kirándulnak, de egyes ismert helyszíneken akár kétszer-háromszor annyi is lehet a kiránduló, mint a korábbi években. Az erdőkben mindenki számára van hely, de egészségünk és a természet védelme érdekében fontos a szabályok betartása.

Az állami erdőgazdaságok azt javasolják, hogy aki csak teheti, a kevésbé ismert kirándulóhelyeket keresse. Az olyan felkapott helyszínek helyett, mint például a Budai-hegység, a Rám-szakadék vagy éppen a Szalajka-völgy, érdemes új útvonalakat felfedezni. Rengeteg túratippet lehet találni az erdőgazdaságok honlapjain vagy a https://www.termeszetjaro.hu/hu/ és az https://aktivmagyarorszag.hu/ oldalakon.

Az erdei kirándulás során is fontos betartani az egészségügyi szabályokat: csak az egy háztartásban élők kirándulhatnak együtt, és a szabad levegőn is tartani kell egymástól a másfél méteres távolságot. Az erdei kisvasutak, erdei múzeumok és ökoturisztikai központok zárva tartanak, az arborétumok és a tanösvények azonban az erdőkhöz hasonlóan látogathatóak. Az erdészeti utak gépjárművel általában nem használhatóak, és a parkolási rendet is fontos betartani. Aki például az erdei utakat lezáró sorompók elé parkol, jelentősen veszélyezteti az esetleges baleseti mentést vagy az erdőtüzek oltását.

A kirándulások során fontos, hogy saját magunk mellett a természeti értékekre, az erdőkre is vigyázzunk. Az egyik legáltalánosabb szabály, hogy mindig vigyük haza magunkkal a kirándulás során keletkezett hulladékot. A tavaszi időszakban nyíló virágok jelentős része védett, ezért ne tépjük le azonnal a tavasz első hírnökeit, mint például a kökörcsineket vagy héricseket. A száraz tavaszi időszakban pedig különösen fontos, hogy csak a kijelölt tűzrakó helyeken gyújtsunk tüzet, amit távozáskor teljes biztonsággal oltsunk is el. A szabályok betartása közös érdekünk. Vigyázzunk egymásra és erdeinkre egyaránt, hogy mindenkinek élmény lehessen a kirándulás!

Az erdő látogatására vonatkozó általános szabályok:

Ahol behajtani tilos tábla áll, vagy erdészeti sorompóval találkozunk, azt az erdei utat csak gyalog, lóval vagy kerékpárral szabad használni. Autóval, túramotorral, crossmotorral, quaddal, egyéb motoros járművel pedig tilos!

Az erdőn munka, az utakon faanyagszállítás folyik. Fokozott óvatosságra kérünk mindenkit! Az erdőgazdaságok honlapján a munkálatok miatti aktuális figyelmeztetések megtekinthetőek, az erdőterületen pedig figyelemfelhívó táblák is jelölik azokat a szakaszokat, ahol ne, vagy csak nagy körültekintéssel túrázzanak!

Az erdei rakodókon felhalmozott, elszállításra váró faanyag nem játszótéri eszköz! A farakásokra felmászni tilos, balesetveszélyes!
 

Az erdőben nem parkoló minden szabadnak látszó terület, rét vagy tisztás! A tavaszi vegetációs időszakban a növények érzékeny fejlődési szakaszba érkeznek, ne tiporjuk le őket! Kérjük, hogy a kijelölt, nyitva lévő parkolókat használják!

Kutyát csak pórázon szabad sétáltatni. Az erdő a vadon élő állatok természetes élőhelye, az ebek zavarhatják őket. Emellett a vadbetegségek egy része veszélyes a háziállatokra is, a kontaktust kerülni kell. Gondoljunk azokra a túrázókra is, akik esetleg félnek a kutyáktól.

Az erdőben tüzet gyújtani csak az arra kijelölt helyen szabad, ha nincs tűzgyújtási tilalom. Tűzgyújtási tilalom esetén a kijelölt helyeken is tilos. Aktuális információk a www.erdotuz.hu oldalon olvashatóak.

Az erdei etikett egyik alapvető pontja, hogy nem szemetelünk az erdőben. Amit magunkkal hoztunk, azt vigyük is haza!

Média: 

Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár videóüzenete

Kategória: 

Címkék: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...