Több tízezer fával gyarapszik Pápa

Több tízezer fával gyarapszik Pápa

Az Agrárminisztérium őszi Országfásítási Programját népszerűsítő faültetések utolsó állomásaikhoz érkeztek.

2019. november 26.-án Pápa város adott otthont a kezdeményezésnek, melyen Dr. Áldozó Tamás Pápa város polgármestere, Zambó Péter az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára és Varga László a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója három darab kocsányos tölgy sorfát ültetett el a Petőfi Sándor Gimnázium előtti zöld területen, ezzel is felhívva a figyelmet a program jelentőségére.

Dr. Áldozó Tamás Pápa város polgármester elmondta, hogy városuk különleges felelőséggel van a zöldterületek megóvása és bővítése tekintetében, hiszen elődeik gondosságának köszönhetően 54 hektárnyi zöldterülettel rendelkeznek, amit az elkövetkező években tovább bővítenek, a meglévő parkok, közterületek pedig pályázati forrásokból megújulnak.

A november elején kezdődött országfásítási programnak, melyet a 22 erdőgazdaság 86 településen 550 hektár új erdő telepítésével indított el, célja az ország erdősültségének növelése, ezáltal több ezer tonna szén-dioxid megkötése, mely nagy mértékben járul hozzá a klímavédelemhez – emelte ki beszédében Zambó Péter.

Erdeink jelenleg 5 millió tonna szén-dioxidot kötnek meg évente, és az erdőgazdálkodás az egyetlen olyan hazai ágazat, amely több szenet nyel el, mint amennyit kibocsát. A cél az, hogy az erdők telepítésével ezt a szénelnyelő kapacitást tovább növeljék. Kiemelt cél továbbá a jelenlegi erdők egészségi állapotának javítása is.

Az országfásítási programhoz iskolák, óvodák, önkormányzatok és civil szervezetek is becsatlakozhatnak majd. Erre a célra a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat forrásinak felhasználásával hamarosan kiírnak egy pályázatot 500 millió forint keretösszeggel- tette hozzá az államtitkár.

A Bakonyerdő Zrt. az országfásítási program több elemében is részt vesz, az erdőtelepítési tervek készítésétől kezdve a gyakorlati megvalósításig. Az idei évben Veszprém megye négy településének határában (Pápa-Salamon, Berhida, Bakonyszűcs és Porva) 26 hektár új erdőt telepít. Közreműködik az erdőtelepítésben gondolkodó gazdák telepítési terveinek elkészítésében. Az erdőtelepítési pályázatot elnyert földtulajdonosok, magánszemélyek, önkormányzatok támogatására, vállalkozóként is részt kíván venni a telepítések előkészítésében, kivitelezésben hiszen ehhez megvan szakember bázisa és vállalkozói kapcsolatrendszere - mondta el Varga László a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója a Pápa Tv kérdésére válaszolva.

A köszöntőket követően került sor a sorfák elültetésére, melyben a jelen lévő Pápai Mezőgazdasági Szakképző iskola erdész tanulói is részt vettek. A Vajda Péter Lakótelepi Óvoda kis ovisai pedig, falevelekkel borították a facsemeték környékét, hogy ezzel óvják a téli hidegtől.

Média: 

Pápa Városi Televízió híradása (2019.12.04. Szerda-Közélet)

Kategória: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...