Fűrészüzem

Leírás fűrészüzem

Rönkvágó beruházás Franciavágáson

Filozófiánk tudatos faipari tevékenységre épül, melynek során természetesen figyelembe vesszük a Bakonyban évszázados hagyományokkal rendelkező fafeldolgozást. Folyamatos fejlesztéseinknek köszönhetően mára Franciavágási Fűrészüzemünk az ország egyik legjelentősebb fűrészüzemévé nőtte ki magát.

Újabb beruházás a Franciavágáson

2014. január 30-án egy újabb gép állt munkába Franciavágási Fűrészüzemünkben. 2012. évben végrehajtott beruházásaink folytatásaként 2013. év végén, 2014. év elején megvalósítottuk – technológiai fejlesztésünk újabb lépésenként – egy vízszintes szalagfűrész telepítését. Az összesen 47 millió forintos beruházás részeként felújításra került egy, már meglévő csarnokunk is, ahol helyet kapott a modern igényeket kielégítő fűrészgép. Az ünnepélyes átadáson megjelenteket köszöntötte Varga László – a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója-, Vörös Tibor – Ugod község polgármestere -, Dr.

A több évtizedes tradíció

Franciavágási Fűrészáru Gyár

Franciavágás a Bakony lábánál, a Pápát Zirccel összekötő közút mellett, Pápától 15 kilométer távolságra található. A Franciavágási Fűrészáru Gyár mintegy 14 hektár területen működik. Elhelyezkedése a jó minőségű és összetételű alapanyag közelsége, valamint az országos közúti és vasúti hálózathoz való kedvező kapcsolódása miatt ideálisnak mondható.

Feliratkozás RSS - Fűrészüzem csatornájára

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...