Content

Összefogás és cselekvés a magyar erdőkért

Az erdők stratégiai fontosságára, az erdőgazdálkodás kihívásaira és a megalapozott szakmai válaszok fontosságára hívta fel a figyelmet az Országos Erdészeti Egyesület immár 153. vándorgyűlése. A 2023. június 15. és 16. között zajló kétnapos rendezvény házigazdája idén a Bakonyerdő Zrt. volt. Az első nap ünnepi Közgyűlésére és a szakmai kitüntetések átadására a Zánkai Sport- és Rendezvényközpont színház termében került sor.

Zalai erdész lett, az „Az Év Erdésze"

Az Országos Erdészeti Egyesület által meghirdetett, „Az Év erdésze” verseny idei országos döntőjének házigazdája a 153. OEE Vándorgyűlésnek is helyszínt adó állami erdőgazdaság, a Bakonyerdő Zrt. volt. Június 1-2-án szakmai tudásukat mérték össze a területi válogatók legjobbjai a Bakonyerdő Zrt. Keszthelyi és Balatonfüredi Erdészetének területén.

Faültetéssel egybekötött Családi nap

A 2020-ban megkezdett hagyományt folytatva a Bakony és Balaton-felvidék állami erdeit kezelő Bakonyerdő Zrt. idén is létrehozott egy Újszülöttek erdejét. Kisgyermekes családok és kisiskolások is részt vettek a Bakonyerdő Zrt. erdőtelepítési munkájában, szombaton az erdészekkel közösen ültethettek facsemetéket a Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola szomszédságában.

Fúrt kút biztosítja a vízellátást

A Badacsony nyugati, Szigligetre néző oldalán, Badacsonytördemic községhatárban festői környezetben helyezkedik el a bakancsos turizmus kedvelőinek kialakított szálláshelyünk. A területi adottságok miatt eddig nem volt vízvételi lehetőség a szálláshelyen. Viszont a Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program lehetőséget biztosított számunkra, hogy egy fúrt kút segítségével a kulcsosházunk is színvonalas ellátást biztosítson vendégeink számára.

Odnawiane są punty widokowe nad Balatonem

Myśląc o Balatonie w pierwszej kolejności myślimy o plażach i kąpielach, ale wokół jeziora warto poszukać także powstałych niedawno pięknych punktów widokowych, skąd możemy podziwiać widok na jezioro i malowniczą okolicę. Z punktów widokowych, wśród turkusów wód Balatonu możemy podziwiać wspaniałe miejsca: Badacsony, półwysep Tihany, oraz wzgórza okolicznych miasteczek Balatonu.

Pages

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...