Nyitott kapuk erdeinkben

Leírás nyitott kapuk erdeinkben

Tudjon meg többet a szívéről!

A kardiotanösvény egy kellemes és hasznos szabadidős mozgásprogram, ahol egy túra (vagy intenzív séta) keretében Ön egyfajta visszajelzést kaphat szíve egészségi állapotáról. Ehhez szakmai alapon megtervezett
útvonalakat alakítottunk ki, melyeken információs táblákat helyeztünk el, ahol Önnek először nyugalmi, majd a későbbi megállóknál terheléses pulzust szükséges mérnie. A túra végére kialakul egy kép: mennyi a pulzusa normál nyugalmi helyzetben, és ez hogyan változik terhelésre, különböző fokú, kisebb-nagyobb emelkedők esetén.

Országos Kéktúra rekonstrukció

Az OKK Közép-dunántúli régió Balatoni Kiemelt Üdülőkörzetét érintő gyalogos túranyomvonala teljeskörűen helyreállításra került a „Az Országos Kékkör (OK) Közép-Dunántúli BKÜ Régiót érintő nyomvonalának és attrakcióinak multifunkciós fejlesztése, a túraútvonalak téradat alapú nyilvántartási és fenntartási rendszerének kialakítása a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése” c. KDOP-2.1.1/D-12-2012-0042 jelű pályázati projekt keretein belül. A 2013. 03. 01-jétől tartó beruházáson elnyert támogatási összeg 66 141 534 Ft volt, melyhez ezen felül a projekt önrészeként a Bakonyerdő Zrt.

Subscribe to RSS - Nyitott kapuk erdeinkben

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...