Vadászat

Leírás vadászat

Marci hozta el a fődíjat

A 25. alkalommal megrendezett Kaszó Kupát, Bakonybéli Erdészetünk kerületvezető erdésze Horváth Róbert és Marci nevű hannoveri vérebe nyerte. Az országos véreb fővizsgán sebzett dámszarvast kellett megkeresni. Az éjszakai esőzés után csekély nyomon indultak el, de több mint 5 km-es keresés után sikerült megtalálni a vadat. Kaszó Kupa 2014"Nagyon nehéz volt a terep, vizes talajon, pocsolyákon égeres erdőn keresztül mentek a kutya után.

Nemzetközi zsűri díjazta kollégánkat

Nemzetközi zsűri díjazta kollégánkat az idei FeHoVa kiállításon. 2014. február 13-án vehette át Mesterházi József, az „In motion” / „Mozgásban” című fotópályázat díját. Több beküldött fotó közül az ítészek a „Fürdő” c. képét találták érdemesnek az elismerésre. Gratulálunk! www.mesterhazyfoto.hu

Társaságunk gyöngyszeme

A vadászati feladatok mellett a sárosfői tavaknál halászati feladatot is végzünk. Ennek keretében hagyományos tavi halakat nevelünk, de foglalkozunk pisztrángtenyésztéssel is. Társaságunk gyöngyszeme a sárosfői tórendszer, amelyet gróf Esterházy Ferenc hozott létre, az átadásuk 1907-ben volt. A tórendszer hat kisebb tóból áll, összterületük 32 hektár. Három tó az évtizedek alatt feltöltődött, eliszaposodott, benőtte a nád. Ezek karbantartását, felújítását tervbe vette az erdőgazdaság.

Pages

Subscribe to RSS - Vadászat

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...