Balaton-felvidéki Erdei Iskola --- Bakonyerdő

„A környezeti nevelés arany szabálya: egy tapasztalás felér 1000 képpel!”

Az erdei iskolák kialakulása:
Az erdei iskolák története Németországban kezdődött azzal a céllal, hogy a nagyvárosi, ipari területeken élő gyermekek is eljussanak az egészséges, természetes környezetbe.

Az 1800-as évek végén bekövetkező nagymérvű iparosodás, az egészségtelen életkörülmények magukkal hozták a különféle tüdőbetegségeket, amelyek a legfiatalabb generációkat, a gyerekeket sem kímélték. Ezért a gyermekek számára iskolaszanatóriumokat hoztak létre, ahol kinn, a szabad levegőn zajlott az oktatás. A beteg gyerekeknek a fizikai és egészségi állapotához mérten alakították ki a programokat A tanórák a szokásosnál rövidebbek voltak, kisebb volt egy osztály létszáma is. Másodlagos célként jelent meg az a törekvés, hogy a gyermekek könnyebben sajátíthassák el az élővilággal, a környezettel kapcsolatos ismereteket.

A szakirodalmak szerint az első erdei iskolát Berlin mellett, Charlottenburgban alapították 1904-ben. Ez az oktatási forma később Európa más országaiba is elterjedt, s eljutott Magyarországra is. Hazánkban 1908-tól sorra nyitották meg kapuikat az erdei iskolák, amelyeket akkoriban szabadlevegős iskolának neveztek.

Az erdei iskola meghatározása:
Az erdei iskola, mint címszó a Pedagógiai Lexikon 1997-es meghatározása szerint:
"A századforduló táján kibontakozó szabadlevegős iskola egyik típusa. Az egészséges hegyi, erdei környezetben létrehozott bentlakásos intézményeknek jelentős gyógyászati, egészségnevelő szerepe volt. A mozgalom kezdetben a tüdőbeteg vagy veszélyeztetett gyerekek egészségvédelmét, továbbá a beutalt gyerekek iskoláztatását szolgálta. Az erdei iskolák tanulói a nap nagy részét kerti munkával, játékkal, sporttal foglalkozva a szabadban töltötték. Az elsősorban egészségügyi-gyógyító intézménynek tekinthető erdei iskolák hagyománya az 1860-as évekre nyúlik vissza."

Az erdei iskola szerepe a hazai oktató - nevelő munkában:
Napjainkban, a hazai közoktatásban egyre nagyobb szerepet kap korunk egyik legfontosabb oktatási és nevelési feladatának, a környezeti nevelésnek a módszertana.
A Nemzeti Alaptanterv, valamint az arra épülő Kerettanterv azt írja, hogy
„ a környezeti nevelés átfogó célja elősegíteni a tanulók környezettudatos magatartásának, életvitelének kialakulását annak érdekében, hogy a felnövekvő nemzedék képes legyen a környezeti válság elmélyülésének megakadályozására, elősegítve az élő természet fennmaradását, fenntarthatóságát. A tanulók kapcsolódjanak be közvetlen környezetük értékeinek megőrzésébe, gyarapításába. Életmódjukban a természet tisztelete, a felelősség, a környezeti károk megelőzésére való törekvés váljon meghatározóvá. ”

Az ma már mindenki számára világos, hogy a fenti feladatrendszert az iskola padjaiban ülve, csak tankönyvekből és egyéb audiovizuális eszközök alkalmazásával nem lehet maradéktalanul megvalósítani. Még egy jól felkészült szaktanár, ha az óráin mindig tudatosan foglalkozik is ennek a nevelési feladatnak a folyamatos felszínen tartásával, sem tud elegendő ismeretet nyújtani. Ugyanis ennek a feladatnak a megoldásához elengedhetetlenül szükség van a természetben, a környezetben szerzett közvetlen tapasztalatokra is. Ezen tapasztalatok megszerzésének egyik legfontosabb szervezési formája az erdei iskola.

Az erdei iskola egyik definíciója ma:
„ Az erdei iskola sajátos, a környezet adottságaira építő nevelés- és tanulásszervezési egység. A szorgalmi időben megvalósuló, egybefüggően többnapos, a szervező oktatási intézmény székhelyétől különböző helyszínű tanulásszervezési mód, amelynek során a tanulás a tanulók aktív, cselekvő, kölcsönösségen alapuló együttműködésére és kommunikációjára épül.
A tanítás tartalmilag és tantervileg egyaránt szorosan és szervesen kapcsolódik a választott helyszín természeti, ember által létesített és szociokulturális környezetéhez. Kiemelkedő nevelési feladata a környezettel harmonikus, egészséges életvezetési képességek fejlesztése és a közösségi tevékenységekhez kötődő szocializáció. ” (Az erdei iskola hasznos könyve, 2002.)

Vissza a főoldalra !