Születésnapot ünnepeltünk Zalahalápon

Születésnapot ünnepeltünk Zalahalápon

A BEFAG Parkettagyár a 40 éves születésnapját család napi rendezvény keretében ünnepelte meg 2016. szeptember 17-én, szombaton. A gyár dolgozói és családtagjai kaptak meghívást a rendezvényre.

A rendezvényt Varga László a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg, aki ismertette a gyár történetét és többek között elmondta, hogy a Bakonyerdő Zrt-nek mennyire fontos az emberek közösségépítése, megbecsülése misem jelzi ezt jobban, mint, hogy ezt anyagi juttatásban is érvényesíti. Ezután Dobó Zoltán Tapolca város polgármestere köszöntötte a vendégeket majd Somogyi Imre gyáregység igazgató köszöntő szavaival nyílt meg a családi nap.

A családi nap délelőttjén különböző gyermek és felnőtt versenyek voltak. Többek között aszfalt rajzverseny, arcfestés, ugráló vár, a Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola színes foglalkoztatási, valamint a Természet Háza kézműves foglalkozásai tették színessé a gyerekek délelőttjét.

A felnőtteknek is volt miből válogatni. Volt főzőverseny, bormustra, sodrófahajító, gumicsizma hajító verseny, parketta lerakó verseny, darts, asztali csocsó.

A legnagyobb érdeklődés azonban a gyárlátogatásé volt, ahol a vendégek megtekinthették hogyan is készül a BEFAG parketta.

A délutáni programok a gyár területén felállított nagy sátorban folytatódtak ahol az ABBA SISTERS, a zalahalápi óvodások, a tapolcai ACRO DANCE SE és végül a Tapolcai Musical Színpad műsorát láthatták a vendégek.

A rendezvény az eredményhirdetéssel ért véget, de nemcsak a különböző versenyek legjobbjai, hanem mindenki elégedetten mehetett haza, hiszen mindenki kapott egy jó élményt, egy szép napot a Bakonyerdő Zrt-től.

Kategória: 

Címkék: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...